Vitorlásaink
Amit mások mondanak
Rólunk Mondták
Vedd fel velünk a kapcsolatot!
Cím
8600 Siófok, Vitorlás utca 16.
Vitorlásaink 6, 8, 10 és 12 fő befogadására alkalmasak, kialakításuktól és típusuktól függően 4-10 alvóhellyel rendelkeznek, így együtt vitorlázó párok, kisebb-nagyobb családok és baráti társaságok is megtalálhatják a számukra ideális választást. A Bavaria, Jeanneau, Elan márka nevek már önmagukban jelzik a minőséget, de például a kevésbé ismert Contest 30, holland gyártmányú vitorlásunk az egyik legkedveltebb hajónk. Felszereltségüket tekintve mindegyik vitorlás hajónknál elsődleges szempont volt a kényelem, annak érdekében, hogy bérlőink a lehető legkomfortosabban érezzék magukat. Nagyobb és kisebb hajóinkat is WC-vel, hűtővel, hangtechnikával illetve a kötelező eszközökkel szereltük fel. Továbbá felár ellenében különböző ételek és italok bekészítésére is van lehetőség.
Friss jogosítvánnyal, kevesebb tapasztalattal rendelkezők számára igény esetén hajóvezetőt is biztosítunk a vitorlás bérlés mellé, akár csak a bérlés első néhány órájára is, amíg megismerkednek az adott vitorlással; kötélzetével, vitorlákkal, műszerekkel. Egyes vitorlásaink méretükből adódóan alkalmasabbak a gyakorlásra, bátran keressenek minket elérhetőségeinken, és szívesen ajánlunk vitorlást is személyre szabottan.
Akik valamely vitorlásunkat egy versenyre szeretné bérelni, annak alapesetben 15%-os felára van az alap bérleti díjhoz képest, a KÉK-Szalagra pedig 25% felárral tudjuk biztosítani hajóinkat.
A vitorlázás iránt még csak érdeklődők számára pedig a kapitányos vitorlás kirándulásainkat javasoljuk, ami akár egybeköthető egy gyors elméleti és gyakorlati alapoktatással.
Vitorlás bérlés Balaton szolgáltatásunk szezonja április 1-től november 30-ig tart, vitorlásaink is normál esetben ebben az időszakban bérelhetők. Huzamosabb hidegfront esetén, elképzelhető, hogy nincsen vízen az összes hajónk november végéig, de vitorlázásra alkalmas időjárás esetén biztosítjuk őket bérlőinknek használatra.
Egy napos bérlés alkalmával az egész nap 8 óra hosszát jelent alapvetően, de ha nincs közvetlen csere, akkor nem nézzük az órát, nem probléma, ha egy-két órával később hozzák vissza a hajót.
A hajóink többségének bázis kikötője a siófoki Bahart vitorlás kikötő, így alapesetben itt történik a hajók átadása és átvétele. Balatonfüreden, Alsóörsön és Balatonföldváron is vannak vitorlásaink, ezeknél a hajóknál ezek a kikötők számítanak kiindulási pontnak. Hosszabb időtartamú bérlés esetén megoldható az is, hogy a választott hajót nem a báziskikötőjében vegyék át kedves bérlőink, de ehhez mindenképpen előzetes egyeztetés szükséges. Mivel minden vitorlásunk a Bahart kikötőlánc valamelyik kikötőjében rendelkezik hellyel, a Balatonon közel 20 kikötőben köthetnek ki.
Tekintve, hogy vitorlásaink többsége a siófoki kikötőben állomásozik, a leggyakrabb desztinációk Tihany, Balatonfüred, Csopak és Alsóörs. Egyrészt, mert ezek a települések elérhető közelségben vannak akár egy napos bérlés esetén is, másrészt pedig tényleg érdemes kikötni ezeken a településeken. Ez a néhány bekezdés elsősorban azoknak szól, akiknek még nincs akkora tapasztalatuk a Balatonon. Talán eddig máshol vitorláztak, esetleg nem rég lett meg a kishajó vezetői engedélyük, a lényeg, hogy szívesen vesznek minden ajánlást és infót.
1 napos túralehetőségek:
Normál szél esetén innen Siófokról a túlpart egy útja átlagosan 2 óra hosszát vesz igénybe. Alsóörs kicsit közelebb van, kb. másfél óra alatt oda lehet érni, Tihany, Csopak és Balatonfüred pedig nagyjából 2 óra. Mivel az egész napos bérlés legalább 8 óra hosszát jelent, így látható, hogy az alábbi úti célok egytől egyig lehetséges opciók lehetnek kikötésre. Ráadásul az összes felsorolt településen van Bahart kikötő, így hajóinkkal mindegyikben ingyenes kikötésre van lehetőség.
Ha tényleg jó szél van, és nem töltenek el több órát valamelyik túlparti kikötőben, akkor akár két desztináció is beleférhet egy napba. Füreden vagy Csopakon egy finom ebéd, utána pedig irány Tihany. Feltétlen ki sem kell kötni, az öbölben csobbanni egyet már önmagában remek időtöltés. De ha belefér az időbe, akár egy séta vagy egy fagyizás erejéig mindenképpen érdemes kikötni.
Több napos opciók:
Természetesen több napos bérlés esetén is tökéletes választás bármelyik fent említett település, de itt már nem kell feltétlen a keleti medencében gondolkozni. A vitorlás bérlés Balatoni nyugati medencéjét tekintve is optimális, szinte minden jelentősebb településen van Bahart kikötő, így a kikötés továbbra is ingyenes bérlőinknek. Siófokhoz legközelebb nyugati kikötő Balatonföldvár, mely amellett, hogy a Balaton legnagyobb vitorlás kikötője, vitathatatlanul az egyik legszebb is. Kicsit tovább haladva a déli parton Balatonszemes, Balatonlelle megállókkal és Fonyód végállomással tervezhetünk. Megfelelő szélviszonyok mellett Siófok – Fonyód távolság megálló nélkül 7-8 óra körülbelül, így nyáron beleférhet akár egy napba is. És végül, de nem utolsó sorban az egyik legkeresettebb úti cél, Badacsony. Fonyódhoz nagyjából hasonló távolságra van Siófoktól, és valóban az egyik legszebb látványosság, különösen vitorlással. Nyilván a legideálisabb, ha valakinek lehetősége van több napra, akár egy hétre vitorlást bérelni, de látva a rengeteg lehetőséget, rövidebb időtartamba is sok minden belefér.
8600 Siófok, Vitorlás utca 16.
Hajóbérlés, lány és legénybúcsúk:
+36 70 4925 981
Céges rendezvények és csapatépítések:
+36 30 9061 407
info@balatonpro.hu
8600 Siófok, Vitorlás utca 16.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.