Tudjuk, hogy a csapatépítő programok rendkívül népszerűek, és azt is, hogy manapság már kevés olyan cég van, aki ne élne előszeretettel ennek a lehetőségével.
Ezek a programok egyrészt nagyon jók lehetnek a munkahelyi stressz levezetésére, és arra, hogy a munkatársak a munkahelyen kívül is egy kicsit jobban megismerjék egymást, több mindent tudjanak meg a másikról.
Ugyanakkor erősítheti és elő is segítheti a hatékonyabb közös munkavégzést is, hiszen az ilyen eseményeknek pont az a célja, hogy megszilárdítsák a csapatkohéziót és az együttműködést.
Ezért mi is többféle csapatépítő programlehetőséget kínálunk a hozzánk érkező csapatoknak.
A következőkben azt szeretnénk bemutatni, hogy hogyan is néz ki nálunk az egyik legnépszerűbb programunk, a vitorlás csapatépítő nap, hátha Ti is kedvet kaptok hozzá!
Röviden magáról a programról
Általában a csapatépítő vitorlázás egy egész napos program szokott lenni, ami körülbelül reggeltől estig tart, de ez persze nem azt jelenti, hogy az érkezéstől a távozásig csak a vízen kell lenni.
Ha van igény arra, hogy a program esetleg rövidebb legyen, vagy fakultatív –például sétavitorlázás fürdéssel, kikötéssel és borkóstolóval – mi természetesen arra is nyitottak vagyunk, csupán jeleznetek kell nekünk.
Teljesen rugalmasak vagyunk, aminek köszönhetően nálunk az egyedi igények és kérések is megértő fülekre találnak, igyekszünk mindent megoldani és megtenni annak érdekében, hogy a lehető legjobb élmény legyen a csapatépítő mindenki számára.
Éppen ezért szükséges tudnunk azt is, hogy pontosan kik is vesznek részt a programon, milyen a csapat összetétele, milyen korosztályokat képviselnek.
Miből is áll egy vitorlás csapatépítő nap?
A csapatépítő reggelén, amikor megérkeztek hozzánk, egy úgynevezett welcome reggelivel fogunk várni titeket, hogy senki ne vágjon neki üres hassal a vitorlázásnak.
Ezalatt mi a társaságot csapatokra osztjuk, attól függően, hogy hány fővel érkeztetek.
A finom és kényelmes reggeli után következik egy nagyon fontos része a programnak: ez pedig nem más, mint egy vitorlás alapoktatás.
Erre körülbelül fél órát szoktunk szánni, hiszen nagyon fontos, hogy a csapat minden résztvevője tudja, mire kell figyelni a hajón, mit lehet, és mit nem lehet csinálni; illetve az sem utolsó szempont, hogy amikor elérkezik az idő, akkor nem lesz teljesen idegen maga a hajó sem.
Ezen kívül az alapoktatást követően egy 2-3 órás gyakorlás is következik a biztonság kedvéért.
Mielőtt elkezdődne a vitorlázás
A gyorstalpalót követően egy kis pihenőt szoktunk beiktatni, mert bár lehet, hogy nem tűnik annak, mégis kicsit fárasztó lehet a 2 órás gyakorlás, annak ellenére is, hogy rendkívül izgalmas.
Ezután következik egy kellemes ebéd egy panorámás siófoki vendéglőben, amivel szintén nem kell sietni, mivel ezt követően vízre szállunk, így bőven hagyunk időt arra, hogy mindenki megpihenhessen.
És most jön a lényeg!
Ha az ebédet sikerült mindenkinek kipihennie, akkor jöhet is maga a vitorlázás és a házi regatta verseny a reggelinél felosztott csapatok között!
Ahogy az elején is említettük, ez a programunk a legnépszerűbb, éppen ezért saját vitorlásflottánk van, és természetesen maga a verseny is ezekkel zajlik.
Ez általában – akárcsak a gyakorlás – 2-3 órát szokott igénybe venni, és biztosíthatunk róla, hogy hatalmas élmény szokott lenni a csapatoknak, de nem csak a győzteseknek.
Annak ellenére, hogy ez idő alatt a társaság egymás ellen versenyzik, a közös tevékenység mégis remekül segít a csapatkohézió kialakításában, hiszen a csapattagoknak alaposan össze kell dolgozniuk az eredményért.
De van lehetőség a regattát kiegészíteni akár másfajta szórakozási formákkal is!
Népszerű például a vízi sportok közül a SUP, az evezés, vagy a sárkányhajózás is, de szárazföldi programmal, például quadozással is kiegészíthető a program.
Ezeken kívül is természetesen minden egyedi ötletre és igényre nyitottak vagyunk.
Így zárjuk a vitorlás csapatépítő napját
Ha sikerrel lezajlott a verseny, az élménydús program után egy szuper vacsora várja a társaságot a nap lezárásaként, a már említett panorámás étteremben.
Közben természetesen van lehetőség átbeszélni a történteket, ahogyan magát a versenyt is, aminek kihirdetjük a győztesét is!
Tapasztalataink szerint ezek a regatták mindig jó hangulatban telnek, azok a csapatok sem szoktak elkeseredni, akik nem elsőként érnek be a célba, hiszen ennek valójában nem is a győzelem a célja, hanem a szórakozás és a csapatszellem erősítése!
Természetesen nem csak élményekkel, de emlékekkel is tudunk szolgálni, ugyanis rendezvénytechnikai eszközök is a rendelkezésünkre állnak, így pedig fotókat, de akár még videókat is tudunk készíteni a csapatépítőről.
Ha esetleg az időjárás közbeszólna
Sajnos a vitorlás csapatépítőt befolyásolhatja egy olyan tényező, ami ellen tehetetlenek vagyunk, ez pedig nem más, mint az időjárás.
Bár a jó szél kifejezetten előnyös lehet ebben az esetben, ám ha úgy ítéljük meg, hogy az időjárási viszonyok egyáltalán nem megfelelőek a biztonságos vízre szálláshoz – például eső vagy vihar várható – úgy a biztonságot szem előtt tartva a csapatépítőt nem tudjuk megtartani.
A programot megelőző napon már általában pontosan lehet tudni, hogy mi várható, így ha szükségessé válik a halasztás, mindenképpen szólunk.
Mivel mi tényleg rugalmasak vagyunk, így igény esetén van lehetőség a program áthelyezésére, de akár még egy indoor, vagyis egy beltéri csapatépítő megtartására is.
De természetesen, ha a csapat ragaszkodik a vitorlás csapatépítőhöz, akkor az esemény időpontját is át tudjuk tenni egy másik napra.
Így tudtok jelentkezni a vitorlás csapatépítőnkre
Ha Nektek is tetszik a program, és Ti is szívesen részt vennétek egy szuper vitorlás csapatépítőn, akkor nincs is más dolgotok, mint az űrlapunkon megadni néhány adatot, illetve az esemény tervezett időpontját, és beküldeni nekünk.
Mi pedig ezután felvesszük veletek a kapcsolatot, hogy egyeztessük a részleteket és árajánlatot tudjunk adni.
Ha a nyári időszakban gondolkodtok, érdemes sietni és még a kinézett időpont előtt minimum egy hónappal foglalni, mert a helyek gyorsan fogynak!
Gondoljátok ki, tervezzétek meg, és ha készen áll a csapat, akkor kérjetek árajánlatot, hogy mihamarabb belevethessétek magatokat jobbnál jobb balatoni programjainkba!